Általában IT termékeket szoktunk tesztelni, most azonban lehetőségünk volt kipróbálni egy új generációs LED izzót, melyet a standard H7 égők helyére lehet (vagy nem) beszerelni.

A Philips már régóta gyárt LED égőket, gondoljunk csak a HUE termékcsaládra, azonban az automotive részlegük is az egyik meghatározó szereplő a piacon az OSRAM, Hella és Piaa mellett. Termékeik között megtalálhatók a klasszikus halogén, Xenon és LED égők. Vegyük sorba, hogy mit is tudnak ezek a megoldások.
A halogén izzók, az egyik legrégebbi világítási technológia, megbízhatóan teljesítenek a legtöbb autóban, még ma is eszméletlenük sok autót szerelnek ezzel a megoldással, szimplán azon okból kifolyólag, hogy egyszerűen jóval olcsóbbak, mint versenytársaik. Míg egy átlagos (nem projektoros) teljes lámpatest 20-50.000 Forint között megúszható, a bele való izzó pedig pár ezer forint, addig egy projektoros lámpatest már a duplája, a Xenon-ról nem is beszélve. Hamarosan jön ám majd a trükk!!! Tehát a halogént beszerelhetjük a legalapabb lámpatestbe és a projektorosba egyaránt.

Alap fényszóró és projektoros lámpatest.
Kép forrása: Hella.com

Aztán jöjjön a Xenon. Ezek az izzók brutális fényteljesítményre képesek, az izzók Xenon gázzal töltöttek, üzemeltetésükhöz nem csak speciális elektronikára, hanem speciális lámpatestre is szükség van, ráadásul folyamatos elektromos magasságállítással, mivel ha belevilágít a szembejövő szemébe, szinte teljesen elvakíthatja. Ezt a technológiát is már jóideje használják az autóiparban, egy jobb minőségű Xenon izzó, olyan 30-40.000 Forint között van (tehát majdnem tízszerese az ára, mint egy standard halogénnek). A Xenon izzókhoz készült lámpatestbe (értelem szerűen), Xenon lámpát tudunk belerakni.

Bi-Xenon fényszóró, ami nagyban hasonlít a projektoros társaihoz, hiszen ebben is az van, azonban fontos eleme a folyamatos giroszkópos állítás.
Kép forrása: Autowin.com

És napjaink legnagyobb vívmánya a lézeres/LED fényszórók, melyek a szembejövő autó felismerésével, egyszerűen lekapcsoják azokat a LED-eket, amelyek rávilágítanak. De persze nem csak ez az előnyük, fényteljesítményük és ennek köszönhetően a megvilágított terület láthatósága is felülmúlja a Xenonét. Itt jön a kakukktojás.

LED fényszóró és az újabb Digital matrix LED
Forrás: Audi.com

A Philips Ultinon Pro9000HL H7 LED, egy autóizzó. Amit a legelőször említett alap és projektoros fényszórókba lehet szerelni (bár közúton hivatalosan nem használhatók, de erre már megkezdték a szabályozás kidolgozását).  Ezzel közelsem azt a technológiát kapjuk mint a LED fényszórók esetében, de józan ésszel kalkulálható, hogy mitől is jobb. Így például, üzemideje akár 10-szer több, mint a normál halogéné. Természetesen a fénye (a megvásárolt termék hőfokénak függvényében), olyan színű, amilyet vásároltunk, legtöbbször az 5.500K-6.000K között értéken mozog. Ez a hideg fehér szín. Így sokkal kontrasztosabban fogjuk látni, az éjszakai tájat. Fontos megjegyezni, hogy fényereje is nagyobb, mint a halogéneké.

Ahogy a weben kinéz…
Forrás: Philips.co.uk

Ahhoz, hogy ezeket az izzókat megfelelően tudjuk beépíteni, tudnunk kell, hogy mennyi hely van, magában a lámpatestben, mivel az izzó hátuljára legtöbb esetben egy pici ventilátor is került a hűtés miatt. Tehát nem mindenhova építhető be! Ugyancsak szükség lehet úgynevezett ellenállásra, amennyiben az autónk jelzi, hogy kiégett egy izzója. Ez már a 2010 után épített legtöbb autóban benne van. A lámaptest kivételéről, vagy a fél autó elejének a lebontásáról most nem írnék.

Jöjjön tehát Philips Ultinon Pro9000HL H7 LED tesztje

Amikor megveszed, 2 darab égőt kapsz természetesen, mely szerintem alumíniumból készült, jól látható rajta a LED chip, valamint a végén ott van a mini ventilátor. Tehát az eredeti kábelt és a hátsó csatlakozást biztosan nem tudjuk rátenni, de ezt a Philips megoldotta ügyesen, hogy egy kábel lóg ki az égőből (Ezt kitalálhatnák a halogének esetében is, sokkal egyszerűbb lenne némely autóba berakni.). Tesztalanyunk egy Skoda Fabia MK2, bihalogén (projektoros) fényszóróval.

A H7-es modell, a tartókonzollal, a végén lévő nagy hűtőbordákkal és a beépített ventilátorral.
Forrás: Philips.co.uk

Beépítés
A horror… Nos, a Skodákban a halogének felfogatása nem úgy történik, mint a legtöbb autóban (tehát egy leszorítót kell csak ráhajtani az izzó hátuljára), hanem egy külön kis adapterbe kell belerakni. Amúgy nem rossz megoldás… Szerencsére a Philips is kínál adaptereket, így nem kellene lebontanod a kábelről a Skoda eredetijét… Szerinted!!! Csak a Philips adapterei, bár azt írják, hogy rámennek az Ultinon Pro9000HL-re, de ez korántsem így van… Nagyon nem megy rá. Ami egy vicc, de tényleg.

Itt már nem a Philips eredeti konzol van rajta, hanem a Skodáé… Persze ez sem ment rá.

Így jön a következő megoldás. Vegyük le a kis Skoda adaptert és próbáljuk meg abba “belehúzni” a LED izzót. Nos, megnyugtatok mindenkit, abba sem megy bele, de legaláb azt ki lehet csiszolni úgy, hogy belemenjen.

És lám, ez sikerült, köszönhetően egy turbómarónak. Nem lett a legszebb, de ez nem is érdekes, hiszen a LED-en lévő szürke karima tökéletes pozícióban tarja az izzót. Így, hogy fél órát “köszörültem”, most már be is tudom helyezni.

Íme a remekmű. Jóllátszódik, mennyivel több hely kellett a központi elemnek, amibe a LED-et ágyazták bele.

Annak ellenére, hogy ebben az autóban is figyeli az izzók “állapotát”, szerencsére nem kellett ellenállást (amúgy egy jó nagy ormótlan doboz, értem ezalatt a 4 gyufásdoboznyi méretet).

És az elkészült állapot.

A telepítés után az autót indítva, valóban megjött az erőteljes fény, ekkor ellenőriztük a vetítést is. A képe szerencsére megmaradt, tehát megvannak a törések és a megfelelő helyekre pozícionálja a fényt. Itt jegyezném meg autós barátaimnak, hogy a fényszóróállítás azért van, hogy használjuk. Tessék elmenni, és legalább évente egyszer beállíttatni a fényszórót!!!

Menet közben
Ahogy láthatjátok, az előzőekben nem írtam lumen értékeket (fényteljesítmény). Ez nem véletlenül volt. Nagyon megtévesztó, amikor egy melegebb fényű izzót hasonlítunk össze egy hidegebbel. És bármilyen más technológiával. Egyszerűen más lesz a fényteljesítmény érzetünk.

Maga a technológia egy nagyszerű megoldás, kifejezetten azt tudom mondani, hogy az út nem fekete részeit, vagy ha egy ember le akar eléd lépni, ezeket jóval jobban látod. Jóval részletgazdagabbak a nem fekete részek. Ezt azért emelem ki, mert a fekete bitumen viszont máshogy látszódik. Direkt nem írom le, hogy rosszabbul, ez nem feltétlenül rossz. Egyszerűen csak látod, de talán ez segít abban, hogy a megfelelő információkra tudjunk figyelni vezetés közben. Városban, sötétebb utcában, kifejezetten életmentő lehet, nem az autósnak, hanem a gyalogosnak, aki közben nem figyel, vagy elfelejti, hogy nem mindenhol neki van elsőbbsége.

Ajánljuk, vagy nem?
Árát tekintve, nem. Egy ilyen szett, majdnem 80.000 Forint. Ebből jópár halogént tudsz venni, akkor Osram Night Breakert, vagy Philips RacingVisiont és Tungsram Megalight Ultra. Persze ezek már nem az általam említett gyári halogén izzók, hanem már a jobb teljesítményt és emelt színhőmérsékletet biztosítók. Ezek ára olyan 8.000 Forint. Élettartamuk tizedannyi, mint a LED-nek. Ha ezzel kalkulász, akkor persze már nagyjából kijön a matek.

Beszerelhetőség szempontjából, most mit is mondjak. Amilyen jó maga a termék, annyira rossz a támogatás mögötte. Senki nem tudja megmondani, hogy mit is hogyan kellene beépíteni, nincs magyar weboldal, de még csak ha ezek nem lennének! Adapterkompatibilitás terén, egy vicc, amit a Philips csinált. Természetesen beépítés előtt ellenőriztük a kompatibilitást. Hát nem jött össze neki,

Magával az égővel azonban meg voltunk elégedve. Tökéletes vetítési kép, megfelelő fényerő és minőségi kivitelezés párosul hozzá. Hétköznapi felhasználóknak csak akkor ajánljuk, ha egy autószervizbe szeretnék beszereltetni. És biztosan a szerelő is “nagyon” boldog lesz a kéréstől…

2020. április 29. – A TPVision örömmel jelentette be, hogy a Philips OLED 804-es tévét a Luxury Lifestyle Magazine és a Techradar online magazinok 2020 legjobb 4K-s tévékészülékei közé választották be. A 4K egyértelműen 2020 egyik legnagyobb trendjének számít, a modern háztartásokban pedig egyre jobban igazodnak ehhez a trendhez az emberek és cserélik le korábbi készülékeiket. Az angol magazinok olyan szempontok alapján választották ki a legjobb készülékeket, mint a fényerő és kontraszt egyensúlya, a képfeldolgozó technológiák, a támogatott szolgáltatások és az ár/érték arány.

„Az OLED 804 kiválasztásának oka egyszerű: az Ambilight. A Philips szabadalmaztatott Ambilight technológiája valósággal bevilágítja a szoba falait a képernyő tartalmához igazodva, köszönhetően a beépített LED hangulatvilágításnak. Ez a funkció ugyan csak esztétikai célokat szolgál, de remekül működik.” – írta a Luxury Lifestyle Magazin a Philips készülékéről.

„A Philips erőteljes P5 képfeldolgozó processzora fokozott kontraszttal, látványos színekkel valósággal életre kelti a 4K felvételeket – még HD/SDR tartalom esetén is. A Philips a korábbi modellektől eltérően engedélyezte a Dolby Vision és a HDR10+ támogatást, így már nem kell választanod a dinamikus HDR formátumok között.” – írta a Techradar magazin a televízió intelligens képjavító technológiájáról.

A Philips OLED 804 mindezek mellett továbbfejlesztett Perfect Natural Reality kontrasztfunkcióval és 50W-os 2.1-es beépített hangrendszerrel is rendelkezik, amely jelentős előrelépést jelent a hagyományos tévékészülékekhez képest.

Európai dizájn

Az OLED 804 vékony krómkerettel és elegáns fémtalppal rendelkezik, amely valósággal eltünteti határt a kijelző és a valóság között, a háromoldalú Ambilight világítás pedig tovább javít az élményen. Az élénk színekhez igazodó LED háttérvilágítás még magával ragadóbb élményt nyújt.

Az élmény előtérbe helyezése

A Philips továbbra is elhivatott az olyan tévékészülékek gyártása mellett, amelyek további hozzáadott értéket kínálnak a felhasználók számára. Az Ambilight hangulatvilágítás, az átlagon felüli beépített hangrendszerek és az Android TV egyaránt fontos szerepet játszik az egyedi felhasználói élmény megteremtésében.

Elérhetőség

A Philips OLED 804 már elérhető a hazai kiskereskedések kínálatában. A naprakész árazással és elérhetőséggel kapcsolatban keresd fel a Philips képviseletét a philips.hu oldalon.

2020. április 7., Amszterdam – Miután a Disney streaming szolgáltatása, a Disney+ nemrégiben nyolc új európai országban is elrajtolt, a Philips TV megerősítette a Disney+ alkalmazás elérhetőségét a Philips Android tévék széles választékán – az egyedi, magával ragadó Ambilight technológiájukkal – Németországban, Ausztriában, Svájcban, Olaszországban, Spanyolország, Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Írországban. A szolgáltatás 2019 őszén jelent meg Hollandiában, ahol már hatalmas sikereket ért el. 

A 2020-as Philips Android tévé modellek tulajdonosai közvetlenül a Smart TV kezdőlapján és a Disney+ alkalmazáson keresztül férhetnek hozzá a Disney+ streaming szolgáltatáshoz. A korábbi Philips Android tévékkel rendelkező felhasználók az új Disney+ alkalmazást a Google Play™ Áruházban találhatják meg, ahol a kedvenceik közé is felvehetik.*.

A Disney+ szolgáltatás előfizetése révén egyszerűen elérhetővé válnak a Disney, a Pixar, a Marvell, a Star Wars és a National Geographic legújabb és korábbi tartalmai egyaránt. A Walt Disney Company egyedi és ikonikus katalógusa több mint 500 filmből, 300 sorozatból és 26 exkluzív, eredeti Disney+ alkotásból áll.

A Philips Ambilight intelligens televíziók az Android TV-vel gyorsabb és jobb szórakoztatási élményt nyújtanak, a Google Play™-en keresztül pedig számos Android alkalmazás elérhető, beleértve Disney+ alkalmazást.

A Philips TV továbbra is az Android TV operációs rendszer vezető márkája, 2019 óta a pedig a Philips Android TV sorozat a Dolby Vision™ és a Dolby Atmos™ funkciókat is támogatja. A Dolby Vision™, a Dolby Atmos™ és a Philips TV Ambilight funkciójának egyedi kombinációja még magával ragadóbb moziélményt biztosít a Disney+ tartalmak megtekintésére.

* A Philips TV készülékekkel rendelkező felhasználók manuálisan is megváltoztathatják az alkalmazások sorrendjét Android tévéjük kezdőlapján.

További információ a Philips Smart televíziókról:

https://www.philips.co.uk/c-m-so/tv/p/smart-tv

A Disney+ az alábbi termékeken érhető el: Minden Philips Android TV

2020. február 27., Amszterdam – A TP Vision továbbra is nagy sikereket ér el a Philips TV és audio termékek alappillérének számító európai tervezéssel és kivitelezéssel. Nemcsak a fogyasztók lelkesednek ezen megközelítés termékeiért, hanem a formatervezési szakértők is, akik hivatalosan négy Philips terméket is díjaztak a 2020-as iF Awards díjátadón.

A 2020-as nyertesek között szerepel az új Philips OLED855 csúcskategóriás tévékészülék és az „audiofil” minőségű Fidelio X3 fejhallgató, amelyek olyan prémium anyagokból épülnek fel, mint a fém, az egyedi szövetek vagy éppen a bőr. A további nyertes termékek közé tartozik a Philips 279C9 4K monitor és a TAW8805 intelligens monitor. A négy díjazott terméket az amszterdami székhelyű, dedikált európai tervezőcsapat készítette.

Az iF Awards már több, mint 67 éve ismeri el a legkiemelkedőbb esztétikával rendelkező termékeket. Az egyik legnagyobb globális formatervezési díjként a verseny évente rengeteg kis- és nagy vállalatot vonz közel 70 országból és több, mint 6000 pályázatot vizsgál meg. A díjak kritériumfeltételeként figyelembe veszik az innovációt, a formális minőséget, a funkcionalitást és az ökológiai lábnyom méretét.

Rod White, a TP Vision tervezési igazgatója a következőt nyilatkozta a díjakkal kapcsolatban: „A kifinomult európai formatervezés az egyik legfontosabb megkülönböztető jele termékeinken. Érezzük, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba termékeinkkel, így a birtoklás élményre ugyanannyira koncentrálunk, mint a teljesítményre. Az európai székhellyel rendelkező dedikált tervezőcsapat kulcsfontosságú szerepet tölt be az általános felhasználói élmény megteremtésében.

Philips OLED855

A Philips következetesen törekszik arra, hogy iparági sztenderd legyen a televízió kép és hangminőségének tekintetébem a legújabb OLED855TV-vel, amelyet úgy terveztek, hogy tökéletes képminőséget biztosítson egyedi, merész és minimalista kialakítással. Az OLED855 prémium anyagokat használ, hogy meggyőző minőségével és az exkluzivitás érzetével a modern otthonok legújabb kiegészítőjévé váljon.

A 2020-as Philips OLED855 teljesen magával ragadó filmélményt nyújt az egyedülálló, három-oldalas Ambilight technológiával, miközben jellegzetes európai formatervezési minőség és kialakítás alátámasztja a márka innovációs törekvéseit.​​​​​​​

Philips Fidelio X3

A 2020-ban megjelenő Philips Fidelio X3 fejhallgatót úgy tervezték, hogy kompromisszummentes sztereó élményt biztosítson a felhasználók számára.

Az egyedülálló formatervezésű és teljesítményű X3 egy új minimalista, mégis kiemelkedő alapmodell, amely újra értelmezi a továbbfejlesztett Fidelio fejhallgatók teljesítményét.

A könnyű acélkeret, az egyedi Kradvat akusztikus szövet és a felelősségteljes forrásból származó Muirhead bőr használata alátámasztja a Philips európai formatervezési elveit, miközben a Fidelio-ra jellemző, továbbra is meggyőző teljesítményt nyújtja.

„A Philips OLED 805 a 2020-as év egyik legnagyobb figyelmet érdemlő tévékészüléke” – T3 magazin

2020. február 17. – A 2020-as év az evolúció éve. A TP Vision legújabb Philips OLED 805 televíziója továbbfejlesztett és átalakított képfeldolgozó technológiával rendelkezik, amely generációs lépést jelent a korábbi modellekhez képest.

A Philips 805 különlegessége az új mesterséges intelligencián alapuló képfeldolgozásban rejlik, amely a tartalomhoz igazodva állítja be a képminőséget. Egy külön bekapcsolható funkció segítségével pedig valós időben követheted az AI gondolkodásának menetét és az osztott képernyőn saját szemeddel láthatod a változást.

Európai dizájn

A Philips televíziók fém kerettel és letisztult megjelenéssel rendelkeznek. Az elegáns talp és a vékony keret valósággal eltünteti határt a kijelző és a valóság között, a háromoldalú ambilight világítás pedig tovább javít az élményen. Az élénk színekhez igazodó LED háttérvilágítás még inkább magával ragadóbb élményt nyújt.

Átdolgozott távirányító skót Murihead bőrrel

Az új OLED televízió átdolgozott, kiváló minőségű távirányítóval érkezik, amely külön háttérvilágítással biztosítja a gombok láthatóságát, valamint a váz alsó részén fenntartható forrásból származó Muirhead bőrborítással a prémium érzetet sugallja.

Negyedig generációs P5 képfeldolgozó egység és Filmmaker mód

A legújabb P5 képfeldolgozó motor a korábbi változatokban megismert előnyöket egyesíti a mesterséges intelligencia előnyeivel, amely a gépi tanulásnak köszönhetően folyamatosan analizálja a képernyőn látható tartalmat, majd ahhoz igazodva javít a képminőségen. A mesterséges intelligencia egy több millió képet tartalmazó adatbázis segítségével ismeri fel a természeti felvételeket, az arcokat, a mozgást, az éjszakai jeleneteket és az egyéb tartalmakat.

A Philips televíziók legújabb változatai ráadásul támogatják a Filmmaker módot is, amely egy teljesen új megtekintési módot tesz lehetővé a felhasználók számára. Nézd úgy kedvenc filmjeidet, ahogy a rendező megálmodta azokat.

Kiváló hangminőség

A Philips OLED 805 egy 50W teljesítményű 2.1-es hangrendszerrel rendelkezik. A korábbi modellhez képest modernebb mélyhangszórós rendszert és továbbfejlesztett középhangszórókat kapott, ráadásul támogatja a Dolby Atmos-t is.

• Az OLED panel és a 2. generációs P5 képfeldolgozó technológia kombinációja lenyűgöző képminőséget kínál 
• 55 és 65 hüvelykes kivitelben is elérhető 
• A legjobb európai formatervezés, rozsdamentes acél talpak 
• SAPHI intelligens platform 
• Együttműködik az Amazon Alexával 
• Dolby Vision, HDR10+ és HDR10 
• Integrált Dolby Atmos dekódolás 
• Háromoldalú Ambilight hangulatvilágítás 

2019. december 28. – A Philips OLED 754 4K UHD televízió nagy teljesítményt és prémium szolgáltatásokat hoz a piacra megfizethető áron. A készülék a 2. generációs P5 képfeldolgozót kombinálja az OLED panellel és támogatja a HDR10+, HDR10, Dolby Vision és Dolby Atmos funkciókat. 
Minimalista megjelenés, lenyűgöző tudás 

A 65 és 55 hüvelykes kivitelben elérhető készülék stílusos és elegáns megjelenéssel rendelkezik, így illeszkedve minden modern otthon igényeihez. A televízió rozsdamentes acél talpakkal és VESA kompatibilis kialakítással rendelkezik, így akár bútoron állítva, vagy falra szerelve is elhelyezhető. A milliméter vastagságú keret az Ambilight háttérvilágítással társítva újabb perspektívába helyezi a tévénézés élményét. Nem utolsó sorban az OLED 754 két 8W-os közép-magas hangsugárzóval és egy 24W-os mélysugárzóval rendelkezik, amelyek valósághű 2.1-es hangzást biztosítanak. 

SAPHI intelligens platform – a Philips saját fejlesztésű rendszere

 A SAPHI OS-re építő Philips OLED 754 egyszerű és intuitív felületet biztosít a legnépszerűbb alkalmazások eléréséhez. Mindössze néhány gombnyomás segítségével könnyedén elérhetők a Netflix, a YouTube, vagy éppen az Amazon Prime Video streaming szolgáltatásai. A modern operációs rendszer ezenfelül nem foglalja el a képernyő teljes felületét a navigálás során, így egyszerre nézheted kedvenc műsoraidat, miközben böngészel a SAPHI menüjében. 

Háromoldalú Ambilight világítás 

Visszatér a 3 oldalú Ambilight hangulatvilágítás is, amely tovább növeli a kép kiterjesztésének hatását. Az Ambilight világítás az intelligens processzornak köszönhetően figyelembe veszi a televízió képernyőjének szélein megjelenített tartalmakat, és a panel mögötti RGB LED világítás a tartalomhoz igazodó színösszetételt sugároz a szoba falára, ezzel kiterjesztve a képernyőn látható tartalmat egy elragadóbb élmény érdekében. 

Támogatja az Amazon Alexa intelligens asszisztenst 

A Philips OLED 754 úgy lett tervezve, hogy teljes mértékben támogassa az Amazon Alexa intelligens asszisztenst, így a legfontosabb műveleteket hangvezérléssel is könnyedén elvégezheted anélkül, hogy a távirányítóhoz kellene nyúlnod. 

Második generációs P5 képfeldolgozó technológia 

Az OLED 754 a hihetetlen képminőség érdekében egyesíti az OLED panel előnyeit a 2. generációs P5 képfeldolgozó motorral, így biztosítva természetes képmegjelenést, valósághű színreprezentálást és kontrasztot. 

Továbbá a tévékészülék egyaránt támogatja a jelentősebb HDR formátumokat, beleértve a HDR10, HDR10+, HLG és Dolby Vision tartalmakat, ráadásul kompatibilis a Dolby Atmos hangzással, így biztosítva moziszerű élményt bármilyen otthonba. 

Csúcsminőségű termékek az élvonalban a Berlini IFA kiállításon

2019. november 29. – Az amszterdami székhelyű TP Vision globálisan menedzseli a Philips Audio márkát. A tervek szerint, hasonló kvalitást építene fel, mint ahogyan a Philips tv márkanévvel is tette az utóbbi években. Ebben az exkluzív interjúban Martijn Smelt, a Philips tv & Audio Európa marketing vezetője betekintést nyújt a vállalat célkitűzéseibe.

Milyen új audio termékeket mutatott be a Philips az IFA Berlin kiállításon?

Nagyon izgatottottak voltunk az új Philips Audio termékek miatt, amelyeket az idei IFA kiállításon mutattunk be. Vegyük például a PH805 fejhallgatót – amely nagy teljesítményt, remek funkciókat és minőségi tervezést visz a középkategóriás teljes fület befedő, Bluetooth vezérlésű, aktív zajszűrős fejhallgatók piacára.

Ezenfelül egy számos középkategóriás Philips hangsugárzót is bemutattunk, amelyek tökéletesen kiegészítik a Performance sorozatú tévékészülékeket, valamint az új Philips & Georg Jensen kollekciót is. A 2018-as együttműködés sikerét követően bővítjük partnerségünket, így útjára indítjuk a lenyűgöző luxus audio termékeket és kiegészítőket, amelyek tökéletesen illeszkednek az eleganciát preferáló utazók életmódjához.

FONTOS, HOGY HŰEK MARADJUNK A PHILIPS AUDIO TÖRTÉNETÉHEZ ÉS A HELYZETÉHEZ

Mit gondolsz az otthoni audiopiac fejlődéséről?

Az audiopiac rendkívül dinamikusan fejlődik, sok új termék jelenik meg szinte folyamatosan. Fontos, hogy kövessük a trendeket – és hűnek kell maradnunk a Philips Audio történetéhez és célkitűzéseihez, hogy kiemelkedjünk a többi gyártó közül. A Philips tévéhez hasonlóan, kiváló minőségű termékeket szeretnénk gyártani anélkül, hogy megfeledkeznénk a középkategóriás piacról. Van igény a nagyfelbontású fejhallgató iránt, a PH 805 pedig a legjobb hangminőséget biztosítja a szabadban és útközben is.

Az emberek egyre jobban értékelik azt, amit hallgatnak. Ezért dolgozunk olyan csúcsminőségű termékeken is, amelyeket 2020 elején tervezünk a felhasználóknak bemutatni. Eközben persze kiváló hangminőséget kínálunk olyan termékekkel, mint a valódi vezeték nélküli fejhallgató, a Philips SHB 2515 és a zajszűrős PH 805.

Szem előtt tartjuk a „jó megjelenésű” termékek iránti növekvő igényt, például a Bluetooth hangszórók esetében is. A fogyasztók olyan hangszórókra vágynak, amelyek pont olyan jól néznek ki, mint amilyen jól szólnak. Az „európai tervezésű” ígéretünk pontosan erre reagál – csak úgy, ahogy a Philips & Georg Jensen kollekciónk is. De ez csak a kezdet. Továbbra is figyelemmel kísérjük az audio tendenciákat, hogy a kutatás-, fejlesztési- és a tervezői csapatunkkal gyönyörű és nagyteljesítményű termékeket hozzunk létre.

Hogyan reagált a nagyközönség a Bowers & Wilkins-szel való együttműködésre?

A Philips tv és a Bowers & Wilkins közötti partnerség óriási siker volt. A Bowers & Wilkins hangszórókkal ellátott OLED+ 903 tévék több, mint 50 díjat nyertek el csak Európában. Az idei IFA alkalmával további két OLED+ modelleket mutattunk be – a Philips OLED+ 934-et és az OLED+ 984-et -, amelyek újradefiniálják a prémium televíziók kategóriáját. Az együttműködésünk egyelőre csak a csúcskategóriás termékekre vonatkozik, de törekszünk az együttműködés kibővítésére.

Tudnál többet mondani Georg Jensen tervezésű audio-termékekről?

A Philips & Georg Jensen kollekcióban megtalálható a JT600 valódi vezeték nélküli fejhallgató, a JS20 kompakt Bluetooth hangszóró, a JS50 otthoni Bluetooth hangszóró és a JP10 külső akkumulátor is. A termékeket a Georg Jensen hírhedt, „palakék”, polírozott acél-tervezése ihlette, a lenyűgöző kollekcióban szereplő eszközök olyan valódi anyagokból készültek, mint a fém, a prémium Kvadrat szövet és Muirhead bőr, amelyek biztosítják a robusztus és az elegáns kivitelezést.

2019. november 27., Amszterdam – Kétszer az Egyesült Királyságban, egyszer Németországban és most Hollandiában. Hozzáértő olvasóközönséget kértek fel, hogy vakteszt alapján válasszák ki a legjobb OLED tv-készüléket és 69%-uk a Philips televíziót választották.

Idén, az egymást követő negyedik alkalommal az AV lapok olvasói – FWD magazin és HomecinemaMagazine.nl Belgiumban és Hollandiában – a Philips tv-t választották győztesnek a speciális vakteszten, ahol négy gyártó tévésorozatainak legjobb OLED készülékeit mutatták be a márkajelzések eltakarása mellett, hogy elkerüljék a közönség elfogultságát.

Az esemény lehetővé tette a meghívott közönség számára, hogy egymás mellett hasonlíthassák össze a négy fő tv-gyártó képfeldolgozási technológiáit. A teszt során négy 65 hüvelykes készüléket használtak: a Philips OLED804-et, a Sony AF9-et, a Panasonic GZ2000-et és az LG C9-et.  Mind a 4 eszköz felismerhető jellemzőit eltakarták, hogy a 25 tesztelő ne ismerhesse fel, melyik készülékre szavaznak.

Az egyenlő versenyfeltételek biztosítása érdekében a tesztek előtt az FWD Media Group szerkesztői mind a négy készüléket egyesével kalibrálták ugyanarra a szabványra – amely hatékonyan csökkentette a belső feldolgozási eltéréseket, és lehetővé teszi az alapszintű technológiai különbségek összehasonlítását a négy márka között.

Ismét széles tartalomválasztékot használtak, tíz klippel, amelyeket kétszer játszották le egy média PC-ről, vagy a Netflix-ről, vagy egy X-box-ban található 4Kblu-ray lejátszóról.

A kalibrációs szakaszban a Philips OLED804 nyert: lenyűgöző 38%-kal, a második helyezett a Sony lett 30%-kal, míg a harmadik helyen az LG, a negyediken pedig a Panasonic végzett.

Ezután a tévékészülékeket „élénk” vagy „dinamikus” módba állították, amelyet a gyártók következetesen alkalmaznak a bemutatóik során annak érdekében, hogy a PQ feldolgozókészletük legjobb teljesítményét mutathassák be – ezzel lehetővé téve a gyártók képminőség javító technológiáinak összehasonlítását.

A nézők 12 felvételt láthattak kétszer, amelyeket ismét egy média PC-ről, vagy a Netflix-ről, vagy egy X-box-ban található 4K Blu-ray lejátszóról játszottak le. Az élénk módban az eredmények még inkább eltértek: a lelkes közönség 69%-a szavazott a Philips OLED804-re, a második helyezett Panasonic GZ2000 pedig 15% szavazatot kapott.

A teszteredményénekre reflektálva Danny Tack – a Philips TV termékstratégiai és tervezési igazgatója a következőt nyilatkozta:

„Ez a negyedik vaktesztünk, amely most már három országban is lezajlott és örülök, hogy ennyire egységes eredmények születtek az eseményeken. Be akartuk bizonyítani, hogy a Philips P5 PQ feldolgozás legalább olyan jó, mint a versenytársaink által kínált megoldások. Tisztességesnek érezzük, hogy a teszteket vakon tartottuk, kalibrált és élénk üzemmódokban is.  A Philips OLED minden alkalommal nagyon következetes eredményekkel nyert minden teszt során üzemmódtól függetlenül. Bátran kijelenthetem, hogy bebizonyítottuk azt, hogy a 3. generációs P5 feldolgozóval miénk a piac legjobb tévé képminőség javító algoritmusa”.

Az OLED804 már kapható 55 és 65 hüvelykes változatokban.

További információkért kérjük látogasson el az alábbi oldalra:

www.philips.com/oled

 – A Philips TV felkészült a 2018-as fantasztikus év folytatására, hogy az európai fogyasztók számára még jobb választást kínáljon a 2019-es Philips TV kínálattal.

Még több OLED modell, egy erősebb, új, harmadik generációs P5 processzor, ami referencia képminőségként szolgál egy új magaslatként, még több termékcsalád kapta meg a Bowers and Wilkins kivételes hangzást, valamint Android Pie (9) rendszer a Philips Android TV-khez és beépített Alexa rendszer a Philips Saphi Smart TV platformnál. Ráadásul a Dolby Vision® és a Dolby Atmos® a 2019-es termékskála több mint 90%-ánál megjelenik.

Mindez, plusz egy lenyűgöző termékkínálat, amely jól reprezentálja az európai tervezés és gyártás legjobbjait.A Philips TV esetében 2019 még többet jelent.

  • Az új OLED804/854 modellek 20%-kal nagyobb teljesítménnyel mutatkoznak be 3. generációs P5 processzornak köszönhetően.
  • A 9104 LCD-t kiemelkedő európai kézműves alkotás jellemzi együttműködésben Georg Jensennel.
  • A 8804 az első LCD, mely Bowers & Wilkins hangzással rendelkezik.
  • 7504/7304 középkategóriás termékek, melyek P5 képminőség-teljesítményt nyújtanak.
  • Az Android Pie (9) az összes 2019-es Philips Android TV-n elérhető.
  • A 2019-es Android TV-készülék beépített Google Assistant és „Works with Alexa” funkcióval rendelkezik.
  • A 6184 LCD-sorozat az első Philips rendszer beépített Alexa funkcióval.
  • Dolby Vision, Dolby Atmos, HDR10+ és HLG, valamint integráció a 2019-es termékkínálat több mint 90%-ánál.

Philips OLED TV 804/854

55” 65”

  • Ultravékony 4K OLED UHD TV
  • 1000 Nit csúcs fényerő.
  • Új, erősebb, harmadik generációs P5 processzor.
  • Továbbfejlesztett Perfect Natural Reality kontrasztfunkció.
  • Új Ultra-resolution Pro funkció.
  • Dolby Vision és Dolby Atmos.
  • HDR10+ és HLG kompatibilitás.
  • 3 oldalas Ambilight.
  • 50W – Philips 2.1 hangrendszer.
  • Android TV Pie (9) operációs rendszer beépített Google Assistant és „Works with Alexa” funkcióval.
  • Prémium minimalista európai design.
  • OLED804 – krómkerettel és rendkívül vékony fémtalppal.
  • OLED854 – krómozott és sötét krómozott T-alakú állvány.

Philips 9104 LCD – európai design és mérnöki munka Georg Jensennel.

55”

  • A karcsú talp a tetején egy felcsiszolt, fekete szegélyű acélból és az oldalain magas fényű polírozott réteggel, az időtlen esztétikai kialakítású dizájnnal Georg Jenson műve.
  • WCG Nano cellás UHD technológia.
  • P5 Perfect Picture Engine.
  • Micro Dimming Pro.
  • Perfect Natural Motion.
  • Ultra-resolution Pro funkció.
  • HDR Premium.
  • HLG és HDR 10+.
  • 3 oldalas Ambilight.
  • 2.1 Hangrendszer (25W).
  • Android TV operációs rendszer Google Asszisztenssel és „Works with Alexa” funkcióval.

Philips 8804 sorozat – Prémium LCD képminőség és hang

50” 55” 65”

  • Ultravékony 4K LED TV – WCG.
  • Bowers & Wilkins hangzás.
  • Prémium minimalista európai design.
  • Szuper keskeny, kéttónusú fém keret, amely két előre néző hangsugárzót tartalmaz az alsó foglalatban. Kvadrat hangszóró szövettel készült.
  • 3 oldalas Ambilight.
  • P5 Perfect Picture Processing
  • Dolby Vision és Dolby Atmos.
  • Micro Dimming Pro.
  • HDR 10+ és HLG kompatibilisek.
  • 50W B&W 2.1 hangrendszer (hangkonfiguráció OLED+ 903), DTS HD.
  • Android TV Pie (9) operációs rendszer beépített Google Asszisztenssel és „Works with Alexa” funkcióval.

Philips 7504 Performance sorozat – kiváló minőségű középkategóriás Android LCD-készülék, integrált hangtalppal.

50” 55”

  • Vékony kivitelű 4K UHD DLED TV karcsú ezüst talppal.
  • 3 oldalas Ambilight.
  • P5 Perfect Picture Processing
  • Dolby Vision és Dolby Atmos.
  • Micro Dimming Pro.
  • HDR 10+ és HLG.
  • 25W Philips 2.1 hangrendszer beépített előre mutató hangszóróval, DTS HD.
  • Android TV Pie (9) operációs rendszer beépített Google Asszisztenssel és „Works with Alexa” funkcióval.
  • Központi (levehető) ezüstfém, egylábú állvány beépített hangtalppal, Kvadrat hangszóró szövettel.

Philips 7304 Performance sorozat – Új, kiváló minőségű középkategóriás Android LCD-tévék

43” 50” 55” 58” 65” 70”

  • Vékony 4K UHD DLED TV.
  • 3 oldalas Ambilight.
  • P5 Perfect Picture Processing
  • Dolby Vision és Dolby Atmos.
  • Micro Dimming Pro.
  • HLG és HDR 10+ kompatibilis.
  • Philips hangrendszer. 20W DTS HD-vel.
  • Android TV Pie (9) operációs rendszer beépített Google Asszisztenssel és „Works with Alexa” funkcióval.
  • Ultrakönnyű ezüst keret, ezüst színű T-alakú állvánnyal – a 65”-os és 70”-os készülékek ezüst penge talppal.

Philips 6814 – LCD beépített Amazon Alexa funkcióval 

43” 50” 55” 65”

  • Ultravékony LED TV
  • 3 oldalas Ambilight.
  • Philips Saphi Smart TV beépített Alexa funkcióval.
  • Dolby Vision és Dolby Atmos.
  • Pixel Precise Ultra HD motor.
  • HLG és HDR10+ kompatibilis.
  • 20W-os Philips hangrendszer.
  • Vékony, ezüst szegély, forgatható (a 43”-os, az 50”-os és az 55”-os) ezüst T-alakú állvánnyal.

Philips 6704/6754 – Belépő szintű Ambilight LCD TV-k

43” 50” 55” 65” 70”

  • Ultravékony LED TV
  • 3 oldalas Ambilight.
  • Philips Saphi Smart TV rendszer.
  • Dolby Vision és Dolby Atmos.
  • Pixel Precise Ultra HD motor.
  • HLG és HDR10 + kompatibilis
  • 20W Philips hangrendszer.
  • A 6704 karcsú fekete szegéllyel – fényes az elején, matt az oldalakon – és fekete lekerekítéssel.
  • A 6754-es karcsú ezüst szegéllyel és ezüst penge talppal.

2019. január 25., Amszterdam – Philips TV-k második generációs P5-tel szerelt OLED televíziókat széles körben ismerték el,  2018-ban újabb referenciát állítottak fel a legjobb képminőség esetében, a 803-as és 903-as modellek több mint 43 díjat nyertek el és két független „vak-teszten” is kimagaslóan szerepeltek. 
A Philips 2019 OLED TV-k újdonsága a P5 harmadik generációja, amelyet egy speciális, két chipes elrendezésben valósítottak meg, így megtartja az eredeti P5 feldolgozásának optimalizált sorrendjét, de további teljesítményt ad a feldolgozási folyamat legfontosabb intenzív részeihez – ez 20%-os PQ javulást eredményez a már piacvezető piacon lévő második generációs P5 chiphez képest.
A 2019-es évek újdonsága a Dolby Vision kompatibilitás, amely lehetővé teszi, hogy a Philips TV egyedülállóan, az összes jelenlegi HDR-funkciót elérhetővé tegye – HDR10, HDR10+, Dolby Vision és HLG – az egész 2019-es TV kínálat több, mint 90%-ához az új OLED-től a legfrissebb 6000-es sorozatig.


Az eredeti Philips TV P5 motort úgy tervezték, hogy elemezze és egyedileg foglalkozzon az öt fontos ismérvvel, amelyek együttesen határozzák meg a teljes képminőséget: Forrás tökéletesség, élesség, szín, kontraszt és mozgás.
A harmadik generációs P5 fokozza a zajcsökkentést, az élességet és a kontrasztot minden forráshoz képest, beleértve a Philips TV egyedülálló Perfect Natural Reality funkciójának képminőség javítását, valamint a jobb HDR teljesítményt. A harmadik generációs P5 motor kiemelkedő képminőség feldolgozást biztosít mind a HDR10 és a HDR10+ forrásokhoz, és a világon először a Dolby Vision kódolt dinamikus HDR tartalmakhoz.
A kiváló zajcsökkentő teljesítmény a P5 feldolgozóegységének kulcsfontosságú eleme, köszönhetően a kifinomult mozgásérzékelésnek a térbeli és időbeli zajcsökkentéssel kombinálva, hogy lehetővé tegye a zaj minimalizálását anélkül, hogy a részleteket elhomályosítaná vagy elmosná.
A Philips TV P5 harmadik generációja javítja a kontúrvonalakat, a bit-mélység számítást és a ritka szűrést, hogy még tisztább, élesebb képet készítsen.
Az élesség növelése érdekében az eredeti P5 részlet kiemelő funkciója tovább javult azáltal, hogy egy részletes védelmi és helyreállítási funkciót ad az eredeti képhez, hogy még jobb eredményeket érjen el az eredeti pixelek jobb, élesebb pixelekké történő átalakításakor. Az új Dejaggy szűrő különösen hatékony, ha alacsony és magas szögű átlós vonalakra alkalmazzák.
Az eredmény egy láthatóan kifinomultabb kép finomabb vonalakkal és mélyebb részletekkel, így jobb képmélységet hoz létre.
A kontrasztot, és különösen az egyedülálló Perfect Natural Reality funkció az új spekuláris érzékelési funkciót, valamint a jobb tartományi besorolást és a bőr tónus védelmét is javította az inverz hangolással együtt. Az eredmény egy sokkal valóságosabb kép mélyebb részletekkel, amely ismét mélyebb benyomást teremt és segít átalakítani az SDR-tartalmat HDR-szerű képpé.
Az új és korszerűsített funkciók kombinálhatók a HDR10 / HDR10+ teljesítményének és a Dolby Vision tartalmának javítása érdekében.
HDR-tartalom esetén a harmadik generációs P5 kiküszöböli a nagyon sötét területeken a részletek elvesztésének problémáját, biztosítja, hogy a nagyon fényes és színes jelenetek esetében elkerüljük a nemkívánatos csíkozódást, illetve a bőrszín árnyalatainak túltelítettségét.
A 2019-es újdonság a Dolby Vision kompatibilitás.  A Philips TV PQ csapata szorosan együttműködött a Dolby-val, hogy a P5 kulcsfontosságú előnyeit optimalizálhassa a Dolby Vision kódolt HDR tartalmához, ami a P5 harmadik generációja esetében a zaj és az artefaktumok csökkentését, valamint az élességet és a mozgást is javította.
Tehát a harmadik generációs P5 javítja az SDR és a HDR10 / HDR10+ képeket, és a Dolby Vision dinamikus HDR-tartalmát alacsonyabb zajszinttel, jobb képminőséggel, élesebb és egyenletesebb vonalakkal is elláthatja.