

Az ADATA SE730 250GB-os SSD talán az egyik legkisebb hordozható adattároló, amit idáig láttunk. Háza alumíniumból készült, nagyon elegáns, ráadásul por és cseppálló. USB-C csatlkozó található rajta, így valóban képes lehet kihasználni a benne lévő M.2 SATA egység sebességét. Ugyanakkor ez sajnos az eszköz limitje is, mivel így maximum 550MB/s sebességre képes. Ne tévesszük össze az új SE730-at az azonos nevű régebbi meghajtóval, az új modell teljesen más lett. Ugyan csak 250GB kapacitással érhető el, azonban legalább több szín közül választhatunk. A műanyag végkapcsok mögött egy USB-C csatlakozó található, amely támogatja az USB 3.1 Gen 2-et. Az ADATA itt MLC NAND chipeket használt.
3 év garanciával és IP68 tanúsítvánnyal is rendelkezik, elméletileg 60 percig képes tolerálni a 1,5 méteres vízben eltöltött időt. Érdekes, hogy az OTG képes telefonokkal kompatibilis. Sajnos nem rendelkezik semmilyen titkosítással, így nem érdemes bizalmas dokumentumokat tárolni rajta.
Először a meghajtót az USB 3.0-n keresztül teszteltük és 376 MB/s olvasási és írási sebességet mértünk. Ez teljesen jó egy külső adattároló esetében – amit persze nem valami ipari LaCie megoldás.
Ha valóban szeretnénk kihasználni az adattároló képességeit, akkor azt egy USB 3.1 porthoz kell csatlakoztatnunk, ahol már elérhetjük a benne lévő SSD tényleges sebességét.
Nyilvánvalóan az SE730 kiváló választás a nagy méretű fájlok tárolásához, ugyanakkor, ha fotókat akarunk mozgatni, arra is tökéletes választás lehet. Jelenleg a piacon nem sok olyan megfizethető árú külső SSD van, ami képes ilyen teljesítményre. Jellemzően, ha egy apró, nagy kapacitású meghajtót szeretnénk, a teljesítmény oltárán áldoznunk kell. Szerencsére nem az SE730 esetében, ami valóban megéri az árat, ha gyors hordozható tárolásra van szükséged.
A QNAPbemutatta a Cinema28, többzónás multimédia applikációját, amellyel egy közös felületen kezelhetjük a lejátszást a streaminget és egyéb hasznos funkciókat. A Cinema28 a QNAP NAS-t multimédia központtá alakítja át, ami nagyobb kényelmet biztosít a médiafájlok streamelésére a szobákban elhelyezett összekapcsolt eszközökre.
Az adattárolással kapcsolatos alkalmazások folyamatos fejlesztése mellett a QNAP arra is törekszik, hogy az otthoni felhasználók számára jobb és szórakoztatóbb élményt nyújtson. Az új Cinema28 alkalmazás egyetlen alkalmazásba integrálja a QNAP meglévő alkalmazásait (például a Photo Station, a Video Station és a Music Station), streaming funkcióit, ezzel lehetővé teszi, hogy központilag kezeljük a NAS-on és a csatlakoztatott tárolóeszközökön lévő összes médiafájlt. Nem számít, hogy azok a lejátszóeszközön (beleértve a PC-t, az intelligens TV-t és a mobilkészüléket) vannak, a egyszerűen fog és vidd technológiával átvihetjük a fájlokat vagy lejátszási listákat közvetlenül az eszközre.
„A Cinema28 intuitívvá és egyszerűbbé teszi a multimédiás tartalmak megtekintését, mindezt egyetlen kezelőfelületen érhetjük el és játszhatjuk le a médiafájljainkat. A Cinema28 támogatja a nyolc átviteli módszert, a QNAP NAS kiváló átkódolási képességeivel pedig az a célunk, hogy a felhasználók élvezhessék a multimédiás funkciókat a NAS már meglévő előnyei mellett.” – nyilatkozta Bennett Cheng, a QNAP termékmenedzsere.
A Cinema28 egyszerű és könnyen használható kezelőfelülettel rendelkezik, amellyel gyorsan megtekinthetjük az egyes eszközök állapotát, beleértve az éppen használatban lévő eszközöket is, amellyel a NAS-ról tartalmat játszunk le. A QNAP átfogó Qsirch keresőjével a felhasználók egyszerűen beírhatnak kulcsszavakat, szűrőket alkalmazhatnak a kívánt médiafájlok gyors megtalálására.
A Cinema28 lejátssza a hangokat a NAS audió kimenetén, az USB portokon és a Bluetooth® eszközökön. A videolejátszást a NAS HDMI portján keresztül a HD Player-rel élvezhetjük, vagy a DLNA® eszközökkel, az Apple TV® és Chromecast™ kiegészítőkkel.
Az ADATA bemutatta az ED600 külső merevlemez-házat, amely a hordozható külső tárolók kényelmét ötvözi az SSD meghajtók sebességével és teljesítményével. Az ED600 kompatibilis a merevlemezekkel és SSD-vel, az USB3.1 csatlakozón keresztül elérheti az 5 Gb/s átviteli sebességet. Az ED600 erős és stílusos, rendkívül felhasználóbarát; egyszerűen csatlakoztassa, várjon három másodpercet a telepítés befejezéséhez, anélkül, hogy további szoftverekre vagy eszközökre lenne szükség.
Az ED600 konstrukciója az egyszerű használaton alapul. Az eszköz összeszerelése három egyszerű lépésből áll, amelyeket a felhasználók három másodpercen belül elvégezhetnek, még akkor is, ha nem rendelkeznek gépszerelési ismeretekkel. Az ED600 támogatja a 7 mm-es és 9,5 mm vastag 2,5 hüvelykes SATA merevlemezeket és SSD-ket, kompatibilis mind Windows, mind MacOS rendszerekkel. Használható asztali számítógépekkel, notebookokkal és még játékkonzolokkal is. Továbbá az ED600 biztonsági zárja megakadályozza, hogy a meghajtó a mozgás, vagy ütések következtében kilazuljon.
Az ED600 robusztus, fekete külső burkolatával és alumínium betéttel a stílus és a biztonság érzetét nyújtja, ráadásul IP54 por és nedvesség elleni védelemmel is rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a felhasználóknak nem kell aggódniuk az adatok elvesztésétől, mivel a víz vagy a por nem jut be a külső héj alá, ami nagymértékben megnöveli az ED600 használati lehetőségeit. Továbbá az ED600 kiemelkedő ütésállósági képességekkel rendelkezik, szilikon réteggel a masszív külső burkolat alatt, így akár a 100 cm-es leejtéstől is véd. A felhasználók biztosak lehetnek abban, hogy adataik védve vannak a külső behatásoktól.
A Seagate a világ vezető adattárolási megoldásainak szállítója, ma bejelentette 2018 második negyedéves pénzügyi évre vonatkozó pénzügyi előrejelzését. A Seagate várhatóan mintegy 2,9 milliárd dollár bevétellel számol, a GAAP és a non-GAAP 30% adózás előtti árréssel. A vállalat rekordnak számító 88 exabájtnyi adattárolási kapacitást fog leszállítani, amelyek mintegy 40 millió adattároló darabszámot jelent átlagosan 2,2 TB kapacitással.
A GAAP és a non-GAAP működési költségei a decemberi negyedévben az előrejelzéseknek megfelelően körülbelül 444 millió és 390 millió dollár között várható. A Társaság a negyedévben mintegy 2,6 milliárd dollár készpénzt és egyéb pénzeszközöket jelentett.
A várakozásnak megfelelő eredmények, valamint azok összehasonlítása a Társaság korábbi, 2018 második és harmadik negyedévre prognosztizált folyamatos 3-5% -os bevételnövekedést ért el, a non-GAAP szerinti adózás előtti nyeresége is növekedett és a non-GAAP működési költsége 2-3%-kal csökkent.
A Társaság bevételének és a negyedévi bruttó árrésének növekedését elsősorban a vállalat várakozáson felül teljesítő HDD portfóliója és működési költségek csökkenésének vártnál jobb számaival indokolható.
A robbanás-szerű adatnövekedés és a következő generációs terhelési előrejelzések alapján a következő évtizedben és azon túl is, az adattárolóipar a meglévő és új piacok globális tárolási igényeinek növekedését jósolja. Ezen igények kielégítése érdekében a Seagate fejleszti és befektetett robusztus digitális adattároló portfóliójába, hogy a dinamikus tárolási igényeket kielégítő megoldásokat kínáljon az ügyfeleknek, beleértve a merevlemez-meghajtókat, az SSD-ket és a hibrid megoldásokat.
A decemberi negyedév során a Seagate egy korábban bejelentett, hosszú távú NAND-szállítási szerződést kötött a Toshiba Memory Corporation-rel, amely folyamatosan biztosítja a NAND szállítást a Seagate jelenlegi és jövőbeli SSD termékportfóliójához.